Innisfree Blueberry rebalancing ph 5.5 cleanser, Blueberry cream

Arcápolás koreai módra, természetes eredetű összetevőkkel, kíméletesen? Ez az Innsifree márka fő jellemzője, mely számomra is nagyon szimpatikus.

DSC01249

Egy korábbi posztban már írtam az érkező Jeju superfood sorozatról, aminek a legvonzóbb része a kékáfonyás kollekció volt, így be is szereztem két terméket közülük. Nézzük az eddigi teszt eredményeit!

Blueberry Rebalancing ph 5.5 Cleanser – enyhén savas kiegyensúlyozó habzó arctisztító

Ez volt az első termék, amit kipróbáltam, a márkától már volt egy habzó lemosóm problémás bőrre (Jeju bija foam cleanser), ami eléggé szárított, így sokat vártam ettől a savas ph-jú tisztítótól. Az első, amit meg kell jegyezzek, hogy ez egy szokásosnál kisebb, 100 ml méretű tubus, az ára mégis kb. ugyanannyi, mint a nagy méretű társainak.

Ígérete szerint kiegyensúlyozza a bőr olaj és víz háztartását, az áfonya pedig antioxidáns tulajdonságával véd az öregedés és a káros hatások ellen.

Fehér, krémszerű tisztító, enyhe citrusos-gyümölcsös (áfonyás) illattal, ami kevésbé habzik, mint a legtöbb habzó tisztító, de a gyengéd habzás mellett is nagyon alaposan tisztít. A kicsi hab ellenére nem szükséges belőle nagyobb mennyiséget használni, mert egy borsónyi adaggal simán leszedi a sminket. Lemosás közben nem érzek semmilyen kellemetlen húzódó érzést, a megszárított bőr puha, nagyon kellemes érzés használni. Érzékeny bőröm van, de nem okozott irritációt, még úgy sem, hogy az összetevői között van levendula olaj, ami általában kerülendő összetevő érzékeny bőrrel.

Fontos szempont volt a lemosó bőr semlegessége is, kevés még az ilyen termék a piacon, már mostanában egyre több koreai gyártó jön ki a saját alacsony (enyhén savas) ph értékű tiszítójával. Tény, hogy magyar drogériában ilyen tulajdonságú terméket nem lehet megtalálni, de még a patikai márkák között sem nagyon. A semleges ph-ról nagyon röviden csak annyit, hogy nem bontja meg a bőr természetes ph értékét, így kíméletesebb a bőrhöz és tisztítás után nem kell várni, hogy visszaálljon az eredeti érték, egyből lehet felvinni az arcápolókat és ezek hatékonyabban működhetnek.

Összességében ez a lemosó nagyon bevált, ajánlom bármilyen bőrtípusra. Én ebből a webshopból rendeltem(a link a megújult termékre mutat, viszont az alacsonyabb árhoz számolni kell magasabb szállítási díjjal), de  e-bayen is elérhető, ez utóbbin egyes eladóknál igen kedvező áron.

Az összetevőit cosdna-n találtam meg.

A termékek csomagolása sajnos nem sok információval szolgál európai nyelven, és ezek nincsenek kartondobozba csomagolva, mint a márka korábbi termékei. (Lehet, hogy csak az eladó nem küldte hozzá a külső borítást, de az internetes képeken eddig nem láttam, hogy lenne ilyenje).

DSC01247

Innisfree Blueberry cream – hidratáló arckrém kékáfonya kivonattal, fényvédő nélkül

A második termék a sorozat hidratáló kréme volt, ez is 5.5 ph-val rendelkezik, tehát bőrsemleges.

A Jeju superfood sorozatban a kékáfonyás a hidratáló hatása szerint a skála közepén helyezkedik el, hasonlóakat ígér, mint a lemosó, azaz kiegyensúlyoz és antioxidánsokkal véd.

DSC01250

Vizes állagú, könnyed fehér krém van a tubusban, melynek a lemosóhoz hasonló lágy, gyümölcsös illata van. A bőrbe azonnal felszívódik, nem hagy semmilyen réteget maga mögött, jól hidratál. Főleg reggel, sminkelés előtt használom, remekül lehet rá dolgozni, nem csúszik meg a makeup. Tavasztól fényvédő is kerül fölé, eddig a szokásos fényvédőmmel  jól megfért. Nincs telepakolva extra hatóanyagokkal, de ami benne van, az működik. Ez sem okozott semmilyen irritációt, nekem zsíros bőrre jobban bevált, mint a Mizon ultra suboon-ja, pedig az is egy nagyon jó hidratáló, de ez könnyedebb és nincs benne annyi szilikon. INCI ezen az oldalon.

Végső összegzésképp elmondhatom, hogy mind a két termék beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jól működnek. Ajánlom mind a kettőt kipróbálásra.

Update:

A Superfood sorozat megújult közben, a csomagolás is kicsit más lett, de maradt a minimál dizájn. Úgy látom a lemosó összetételét nem változtatták meg, a krémnél nem tudtam erről infót szerezni. Az új külső, íme:

Ti próbáltatok már Innisfree termékeket? Mit gondoltok a bőr semleges ph érték fontosságáról?

 By:Szilvia

follow-1277029_1280

Ha tetszett a poszt kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen és a Bloglovin’-on is megtaláltok!

Innisfree Blueberry rebalancing ph 5.5 cleanser, Blueberry cream” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s