ajánló

Májusi haul 2017

All in! Sok mindent sikerült vásárolnom ebben a hónapban, köztük a Joy-napokon is, de voltak nagyon jó akciók is, és persze sikerült elcsábulnom egy-két érdekes termékre!

májusi haul.JPG

A bőség zavarában úgy döntöttem, hogy most így egyben mutatok meg mindent, ami pedig érdekesebb, arról lesz külön poszt is! Ha valamire részletesebben is kíváncsiak vagytok, írjátok meg kommnetben a poszt alá és írok róla!

Kezdjük a Joy-napokka! A májusi szerzemények közé tartozik:

  1. Borotalco Invisible: erről a Joy-napi kívánságlistámban is írtam, hogy szeretném megvenni, a Rossmannban sikerült is. Ez remélhetőleg nem hagy foltot a ruhákon és a hatása is lesz olyan jó, mint a zöldnek. Első benyomásra az illata kevésbé púderes, ami nekem külön öröm, az izzadásra gyakorolt hatását az egyre melegebb idő fogja próbára tenni.
  2. Max Factor Colour Elixir Matt rúzs: áprilisban vettem a 20-as “rose” nevű színt belőle és annyira megszerettem, hogy akartam a piros 35-ös “love” nevűt is. A Dm-ben eleve akciós (2999,-), erre jött a féláras kupon, így egy drogériás olcsóbb rúzs áráért el tudtam hozni ezt szuper terméket! Erről mindenképp szeretnék posztot…
  3. L’Oreal Colorista hair spray: pasztell színű hajszínező  spray, lila színben (mi másban?). Nem sok jól olvastam erről, de nem hagyott nyugodni, mivel tartós festékkel nem festhetem a hajam, gondoltam teszek egy próbát. Elsőre nem annyira rossz, mint a videókon láttam, de azért vannak hiányosságai(pl.:tartósság, ha lehet ilyen terméknél erről beszélni)
  4. Balea Teint Perfection szempillanövesztő szérum: erre ugyan nem adtak kupont, de a Joy-napok alatt vettem. Alapvetően nincs nagy gond a pilláimmal, de azt vettem észre, hogy 30 felett kicsit rövidebbek kezdtek lenni a szálak, ill. szemöldökre is használható, amire nekem jobban szükséges, főleg ezért érdekes ez a termék. 4-6 hét sok idő, de remélem lesz hatása. Első körben nem irritál, ami a legfontosabb tényező, hiszen közvetlenül a szempillatőbe kell kenni

DSC02634.JPG

A többi termék története így alakult:

  1. Yves Rocher Collection d’Eté hajpermet: anyák napi ajándékvadászat közben futottam bele a nyári limitált illatába az Yves Rocher-nak. Az illata nagyon könnyed, friss, testpermetnek fogom használni a meleg napokon. Az ára is baráti, 1090 Ft/100 ml.
  2. Essence Prismatic Rainbow highlighter: igen tudom…azt mondtam “öreg vagyok én már egy ilyenhez”. DE! Nem hagyott ezt sem nyugodni, néztem róla képeket, videókat és a következő drogériás látogatásnál belemásztam a teszterbe. Éééés: nem volt olyan brutálisan csilli-vili mint láttam, így egye fene, elhoztam. Úgy voltam vele, ha arcra nem, hát a színeket egyenként még szemre el lehet használni. A netes swatch-ok nem tudom hogy készülnek más bloggereknél, de szerintem lehetetlen olyan erős, durva színt kihozni, mint amiket látni. Főleg, hogy ezt egy laza ecsettel viszi fel az ember és a színek úgyis összekeverednek. A hatása elég érdekes, ha nem adagoljuk túl, akkor teljesen hordható.
  3. Balea Mint Loves Apple ajakápoló stift: a mandarinos most fog elfogyni, az nagyon fincsi volt. Ez kissé fura párosítás, de működik az alma-menta kombó (azért figyelitek, hogy az Alverde Klostergarten kiadásban is van almamenta, itt írtam erről)? Fogmosás utáni ajakápolóm, olcsó, közepesen hatékony.
  4. Pupa Easy Liner szemceruzák: a májusi akciót nem tudtam kihagyni, 599 Ft-ért adták darabját Pupa Carddal. Teljes áron 1999 Ft, szóval nagyon jó vétel volt. Összesen 60 féle színből lehetett választani, egy fényesebb bézs-pezsgő színt és egy lilás árnyalatot választottam. Meg vagyok elégedve velük, jól használható, tartós ceruzák.
  5. Biogena Lip Butter: áfonyás ajakvaj, a Labello vaníliás-makadámiás változatát már nagyon kezdtem unni. Notino-s parfümminta rendelés mellé csaptam oda, natúr termék, eddig hasonló hatásúnak tűnik, mint a Labello, így remélhetőleg pótolni tudja azt. Az ára pedig 400 Ft körül volt, igaz a benne lévő mennyiség is kb. a fele a másikhoz képest.
  6. Mixa Repairing Surgars kézkrém: ebben a hónapban debütált a Dm üzleteiben a Mixa márka, amihez 25%-os online kupont is küldtek, így egy terméket szerettem volna kipróbálni. A kézkrém jó alternatívának tűnt, meg úgyis mindig szükség van rá. Ez egy masszív 15% glycerint tartalmazó darab, inkább téli használatra ideális, de takarítás utáni ápolásra is szeretem használni. Nekem az illata személyes élményeket idézett fel, mert egy az egyben olyan, mint egy több mint 10 évvel ezelőtti első görög nyaraláson használt naptej illata. 100% nosztalgia valahányszor kinyitom. Szóval nekem ez az illat sokkal többet jelent és ettől még jobban szeretem, elfogult vagyok, nézzétek el nekem.

Amint láthatjátok, bőven van tesztelésre való termékem, nem fogok unatkozni most sem! Amit érdemes megvenni vagy elkerülni, arról írni fogok nektek.

Ti mit vettetek mostanában? Joy-napok is jöhet! 

By:Szilvia

follow-1277029_1280

Ha tetszett a poszt kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen és a Bloglovin’-on is megtaláltok!

 

1 című bejegyzés “Májusi haul 2017” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s