ajánló, parfüm

Parfümnapló 1.-Givenchy Hot Couture Collection No.1.

Új sorozatot indítok ezzel a poszttal a blogon! Az illatok, a parfümök iránti rajongásom eddig nem kapott helyet, pedig nagyon erősen meghatároz a hozzájuk kötődő viszonyom.

DSC03237.JPG

A sorozat első részében életem első “komolyabb” parfümjét szeretném megmutatni közelebbről.

Figyelem, időutazás következik!

A háttér sztori:

A 2000-es évek elejét írjuk, gimnáziumba járok, a szépségápolásról és a sminkelésről csak és kizárólag olyan női magazinokból szerzek információkat, mint a Cosmopolitan, a Glamour, a Joy, a Shape, az IM (Ifjúsági Magazin). Internet még nincs (tudom, hogy létezik, de nem része az életemnek). Ekkor kapom életem első számítógépét is. A magazinban leírtakat szentírásnak tartom, az ott látott termékek többsége elérhetetlen számomra, mégis hónapról hónapra örömmel veszem meg a legfrissebb számokat. Imádom a bennük lévő mintákat, így legalább egy kicsivel közelebb kerülhetek hozzájuk. Azért tanulok szorgalmasan, hogy egyszer jól fizető állásom legyen és én is megvehessem, amit az újságban látok. (Ó, az az ártatlan naivságom!) Az egyikhez adták a megjelenésekor a Givenchy Hot Couture illatát egy visszazárható tasakban. Egy pici kendő volt átitatva vele. Első pillanatra beleszerettem! Aztán a heti nagy bevásárlásnál az Auchan egyik kis parfümériájának kirakatában megpillantottam ennek az illatnak a mini, pár mililiteres verzióját. 1700 Ft-ért kínálták. A napi kajapénzem 200 Ft volt akkoriban. Gyors fejszámolás után másfél hét alatt össze is tudtam gyűjteni az árát. Addig a suli büféje helyett itthonról vittem kaját, hogy összegyűjtsem. Két hét lemondás után nagy örömmel vettem meg az 2 ml mintát ebből a parfümből. Mindig csak egy apró cseppet tettem a csuklómra, azt sem minden nap. Annyira komoly “nőnek” éreztem magam tőle! Az illatból sütött a francia minőség. Éreztem, hogy ez egy jóval magasabb szint, mint a korábban szagolt Avon illatok. Emlékszem, osztálytársnőim mindig elkérték megszaglászni az üveget. Aztán eltelt kb. 2 év, a mintácska elfogyott, én pedig megismertem exemet. Az első nagyobb ajándék ez a parfüm volt tőle. Kifejezetten ezt kértem, nem volt meglepi, de így is rettentő boldog voltam!

A parfümről:

Alberto Morillas és Jacques Cavallier alkotása 2000-ből.

Az illat filozófiája: érzéki, ragyogó, elegáns, a nem hétköznapi nőknek készült. Provokatív és vonzó. A női test tökéletességének ajánlva.

DSC03241.JPG

Az illatról sokaknak a “málnás” jelző jut eszébe és valóban így van, frissen kifújva üde, fanyar málna illat ellensúlyozza a fajsúlyosabb összetevőket. A málna mellé citrusok társulnak a fej jegyben, ami szintén nagy kedvencem. Az illat szívében magnólia (kedvenc virágom!), vetiverfű és bors található, a három együtt nem hétköznapi társítás. Az illat alapját a szantál, az ámbra és a pézsma adják. A három közül a pézsmával alapvetően hadi lábon állok, de ebben nem zavart sosem. Az ámbra és a citrusos fejjegyek iránti rajongásomat, azt hiszem, ez a parfüm alapozta meg.

Ez az illat elegáns, nőies, kifinomult, de mégis a borssal, málnával rafinált is. Az ámbrás-szantálos alap miatt pedig nagyon érzéki is.

A teljes illatpiramist megtaláljátok a Fragrantica oldalán.

A parfüm 30, 50 és 100 ml-es kiszerelésben készült. Az ára, ahhoz képest, hogy Givenchy egészen jó (a Notino-n 50 ml/kb.14000 Ft), összehasonlítás képpen a márka Ange ou demon illatai 17-18 ezertől indulnak még webáruházakban is.

Nem éppen tini lánynak való illatként definiálná az ember, de tudtam viselni és nagyon szerettem. Rendkívül tartós, egy-két fújás elég volt belőle.

A parfüm üvege sem hétköznapi, egy női alakot formál, van egy kis kitámasztó része hátul, hogy ne dőljön el. A rózsaszín parfüm mögött ott csillognak az ezüst textil mintákat formázó darabok. A külső karton doboz sem átlagos a bele nyomott gombostűk mintájával. A saját darabom ráadásul a legelső kollekcióból való, így különösen kedves számomra. Ez EDP töménységű, az EDT sokkal könnyebben viselhető, nem annyira a “dög” kategória, kicsit édesebb is, de ha nem akkora az egótok hozzá, akkor inkább azzal tegyetek próbát.

DSC03242.JPG

Ma is tudnám viselni, kérdés mennyire kavarná fel a hozzájuk kötődő emlékeimet.

DSC03244.JPG

Ez a parfüm kortalan, elegáns, kell némi bátorság a viseléséhez. Őszintén szólva nem gyakran érzem másokon. Egy főiskolai tanárom viselte ugyan ezt anno és nagyon utáltam érte, mert nem éreztem akkor úgy, hogy egy negyven feletti nő illata lenne. Pedig simán. Öltözni azért kell hozza, ez nem a farmer, póló, dzseki összeállításhoz passzoló illat.

Hasonló, málnát tartalmazó illatok: Nina Ricci Dancing Ribbon, Lancome Tresor Midnight Rose (mindkettőben rózsával van keverve, így más az összhatás, de ott van a málna).

Beszerezhető például a Notino-ról többféle kiszerelésben, vagy a Parfum.hu-ról. Parfümériákban nem tudom, hogy fellelhető-e még, talán igen.

Ismeritek ezt a Givenchy illatot? Próbáltátok v. viseltétek már?

Arra is kíváncsi lennék, melyik volt az első komoly parfümötök?

By:Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen és a Bloglovin’-on is megtaláltok!

2 című bejegyzés “Parfümnapló 1.-Givenchy Hot Couture Collection No.1.” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s