Mitől volt jó 2018. január?

Eseménydús és izgalmas januárt hagytam magam mögött, csak kapkodom a fejem, annyi minden történt! Nem véletlen került a hullám a poszt nyitóképére. Tartsatok velem!

mitől volt jó 18.jan.jpg

A téli szünetet rövidnek éreztem, hiába igyekeztem kihasználni minden időt, alig lógattam a lábam.

Sok-sok tervvel, ötlettel indultam neki az évnek és az első hónapnak, így legkevésbé sem gondoltam arra, hogy “de hosszú lesz ez a hónap”.

Amikor a dolgok mennek a maguk útján:

Január 3-án a “szokásos” látogatáson voltam a fogászaton, a szájsebész már ismerősként fogadott. Hihetetlen, de mosolyogva mentem fogat húzatni. Már nagyon számoltam vissza. Minden jól ment, 5 perc sem  volt és már mehettem is. Alig fájt, pár szem gyógyszer elég volt rá, néhány nap után el is felejthettem az egészet.

6-án leszedtem a fenyőfát és életemben először elgondolkodtam a műfenyőn…

fenyő.jpg

Ezért….

Ennyire még sosem hullott a fa. Egyúttal rá is ébredtem, hogy itt az ideje cselekedni, nem csak tervezni.

Leadtam az első Skinsmart rendelésemet! Személyes átvételt választottam, mert mint kiderült a munkahelyemtől nincs messze az átvevőpont, így ezen is spórolni tudok, bár a showroom közelsége veszélyes lehet a pénztárcámra nézve. 🙂 Jó volt élőben is látni Rácz Juditot (Krémmánia alapítója) a csomag átvételekor.

Elkezdtem nézni egy új sorozatot, amit nagyon vártam már, ez pedig a History Knightfall-Tempolomosok volt. A Vikingek után elég magasan van a mérce. Kicsit mese szerűbb, mint vártam, de eddig tetszik.

Amikor kimaxolok egy hetet: 

Január második hetét nem töltöttem tétlenül. Elmentem végre fodrászhoz. Rám fért már, a növesztés miatt nem voltam ősz eleje óta. Elégedett vagyok a kialakulóban lévő formával, lassan a hossz is ideális lesz.

Egy véletlen jött infó alapján a hétre már a második programomat szerveztem. A Tea Napja rendezvényre már előző héten megvettem a jegyem, de hogy ne legyen unalmas a hétvége, péntek estére “ereszd el a hajamat” hirdettem magamnak. Barátnőmet elhívtam a XV.Stagediving fesztiválra a Dürerbe. A hely ismerős volt, a fesztiválról eddig életemben nem hallottam, igaz magyar rock és metál zenekarok koncertjeire csak elvétve járok. Most egy bizonyos, újonnan felfedezett zenekart akartam meghallani, ez pedig a DivideD volt. Nagyon fülbe mászó a zene, modern és elég eklektikus metál, az énekesük pedig szuperjónak ígérkezett az neten fellelhető hanganyagok alapján. A buli nagyon szuper volt! Nemcsak a Divided, hanem az egész este. Sok jó zenekar, sok ember. Végre úgy éreztem, tényleg szórakozok. Szeretem az ilyen underground helyeket, a színpad tényleg egy karnyújtásnyira van, alig pár méterről láthatom a zenészeket. Nincsenek kordonok, marcona biztonságiak és koncert után a pultnál egyszerre kéred a sört az énekessel vagy a zenészekkel.

Másnap:

WP_20180114_12_16_00_Pro.jpg

A Dilmah kitett magáért

A Tea Napja először került megrendezésre Magyarországon. A pénteki koncertre még dzsekiben mentem, erre meg szakadó hóesésben. A programról előzetesen már sokat tudtam és voltak elvárásaim, főleg úgy, hogy 2 ezer volt csak a belépés, igaz, ezért lehetett (volna) kóstolni. A hely (Akvárium Klub) elég picinek bizonyult ekkora érdeklődés mellett. A ruhatár még 300 Ft lenyúlás a 2 ezres belépő mellé, néztem nagyokat, hogy még levegőt sem vettem és máris rövidebb vagyok ennyivel. Az egész olyan fura volt. Asztaloknál a kiállítók, előttük pár szék, ahová le lehetett (volna)ülni kóstolni, de mögöttük még standonként 8-10 ember. Ergo aki ül és kóstol, annak ott liheg 10 másik a nyakában, aki érdeklődne, nem fér oda rendesen. Fél óra nézelődés és bóklászás után sikerült először teához jutnom, akkor sem ott, ahol terveztem. Az már csak hab volt a tortán, hogy a hölgy nem tudta megfelelő módon elkészíteni a kiválasztott teát, szörnyen forró volt (nem minden teafajtát kell 100 fokos vízzel leönteni). Aztán véletlenül megkínáltak még a Marumoto standjánál matchás limonádéval, ami nagyon finom volt, bennük még sosem csalódtam.

WP_20180114_12_19_38_Pro.jpg

Vettem is a standjuknál hojicha-t, ez egy pirított zöld tea, nagyon szeretem.

DSC03580.JPG

Hojicha-pirított japán zöld tea

WP_20180114_17_59_14_Pro.jpg

Japán és Kína találkozása: a csésze japán, a tea szintén, a jixing kanna kínai

Így alig egy óra után eljöttem. Teás eszközök sem voltak, pedig terveztem gaiwant venni, gondoltam milyen szép kerámiák lesznek, hát nem. (A gaiwan egy teáscsésze/teakészítő edény, kínai eredetű.)

Végül megtörtént az utolsó foghúzás is, így minden akadály elhárult a fogszabályzó elől! Jeeeee! Nagyon örültem neki! Emlékszem a pillanatra, amikor augusztus elején a laptop előtt a kezelési tervet nézve bőgtem, hogy én ez hogy fogom végigcsinálni? Hát, így! Majdnem “simán”! Igaz, nagyon fel kellett szívnom magam hozzá, de rengeteget erősödtem is belőle. 6 foghúzás kicsit több mint egy év alatt. Kimondani is sok…A cél viszont kézzel fogható közelségben van már.

Az első hastánc óra ideje is eljött végre, erre is sokat kellett várnom. A hét, amelynek végén elkezdődött elég nehéz volt. Így duplán örültem, hogy valami kimozdít a stresszből. Az első dupla óra remek hangulatban telt, az oktató nagyon szimpatikus, az idő szinte repült. Teljesen kiszakít a hétköznapokból és feltölt energiával. Az első alkalom után kegyetlen izomlázam volt, már a hazaúton is. Felért egy kemény edzéssel. Gyakorlatilag teljesen rákattantam. Alig vártam a következő hétvégét, addig is amikor csak tudtam, gyakoroltam. Este videókat néztem, hogy ellessek mozdulatokat. Napközben non-stop hastánc zenék szóltak a fejemben, nagyjából bárhol képes lettem volna táncra perdülni. Menjetek ti is hastáncolni! Majd rájöttök miért mondom! 😀

Amikor minden összeáll:

Ez a hónap volt az, amikor a sok-sok apró lépésből egy nagy ugrás lett.

Pár napja, a hónap végén végre valahára megkaptam a fogszabályozó készülékemet! Több, mint egy éve ezért küzdöttem, erre spóroltam, ezért álltam ki sok fájdalmat és procedúrát, de itt van.  Hosszú-hosszú évek súlyát végre elkezdhetem letenni. Szeretnék time-lapse videót a folyamatról, így havonta fogok 1-2 képet lőni az aktuális állapotról és kb. fél évente megmutatni, hol tart a dolog.

Addig is néhány remekbe szabott fürdőszobai szelfivel demonstrálom a helyzetet:

20180201_165243

Szóval amíg nem nyitom ki a szám, minden oké…

 

20180201_165205[2].jpg

Hát ezért. De végre megvan a foxi és innentől már csak jobb lehet 

Nemcsak a fogszabályzó volt az, amiért úgy érzem összeértek a dolgok, hanem fejben is. A hastánc és a sok fejben végzet “munka” is összeállt végre valamivé. Ezt nem lehet egy mondatba belefoglalni, inkább egy érzés. Ezért választottam nyitó képnek a hullámot, mert úgy érzem, most sikerült felkapaszkodni valamire, ami hatalmas lendülettel visz előre. A “lassú víz partot mos” szólás is teljesen ráillik erre a hónapra, így a kép kifejezi azt is, ahol járok. A korábban említett Az alfa-nő párra lel c. könyvben is találtam több olyan dolgot, amivel végre helyre tudtam tenni magamban sok mindent. Még nem értem a könyv végére, de már most hasznos segítségnek tartom. Nemcsak párkeresőknek.

A Star Warst nem sikerült megnéznem, olyan rossz időpontokban adták, sehogy sem volt jó.

Elindítottam a blog saját Instagram oldalát is, ezt már terveztem, így jobban el tudom választani a személyesebb tartalmat a klasszikus “beauty” témáktól. A lenti linken megtaláljátok és követhetitek.

A hónap zenei felfedezése a Vazul Vére történelmi rockopera volt. Ismeri valaki?Szerintem a rockoperáról minden magyarnak az István, a király jut eszébe, ami cirka 30 éves elmúlt. Azóta nem sok hasonló készült. Ez 2015-ben. Anno egy plakáton láttam, de mivel nem volt jól promotálva, átsiklottam felette. Olyan magyar énekesek szerepelnek benne, akik meghatározó alakjai a mai magyar rock/heavy metál életnek, kiváló énekhanggal. Nálam nagyon bejött a dolog. Például Schrott Peti hangját az azóta megszűnt Tűzmadár zenekarban ismeretem meg, ő is énekel benne. És nem utolsó sorban Vikidál Gyula is. Ha  a nevét adja valamihez, az már jelent valamit. Élőben is szeretném majd megnézni, legközelebb áprilisban lesz előadás. Egy kis játék a végére: hogyan jutottam el ehhez a rockoperához? Mi a kapocs? A poszt egyik részlete elvezeti azt, aki kíváncsi és szeret kutakodni. 🙂 Kommentben lehet tippelni/válaszolni.

Terveim februárra:

  • megszokni a fogszabályzót
  • megnézni a Body kiállítást (nagyon érdekel, imádtam az anatómiát a főiskolán!)
  • túlélni szingliként a Valentin-napot
  • elmenni bowlingozni

Nálatok mivel/hogyan telt az év első hónapja? 

By:Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn  és az Instagramon is megtaláltok és követhettek!

 

Mitől volt jó 2018. január?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. anita szerint:

    Szivbol gratulalok a fogszabalyzod eleresehez! At tudom erezni, hogy ez mekkora merfoldko az eletedben, es le a kalappal elotted hogy volt erod belevagni. Imadom a fogszabalyzos mosolyod, minden benne van! 🙂
    Nagyon inspiralo az elet szeretete es az optimizmusod, ez a legjobb ezekben a havi osszefoglalokban.
    Nekem irto nehez januarom volt. Kulonbozo variansai mentek at rajtam az influenzanak, kb. ket hetig a hazat sem voltam kepes elhagyni. Aztan volt jo ket nap, amikor a lanyommal (aki mar elkoltozott) elmentunk cukraszdaba es a kedvenc uzleteink learazasait neztuk at sok-sok beszelgetessel. Annyira jol voltam, hogy egy barati vacsorat is osszetrombitaltam, amit egy nappal az esemeny elott le is kellett mondanom, mert egy ujabb virus kozbeszolt. A tv elott toltottunk harom teljes hetveget januarban es ujra neztuk a The closer sorozat 7 teljes evadat kulonbozo gyogyszerek tarsasagaban. Iszonyat volt az izolacio, emiatt januar utolso vasarnapjan mindenaron elutaztunk egy tengerparti kisvarosba (Angliaban elunk), ahol ket nappal korabban napsuteses 9 fokot igertek, aztan mire odaertunk viharos szellokesek, szitalo eso es hideg fogadott bennunket. Talaltunk egy ettermet a helyi varban az eso elol menekulve, es ott volt a januar csucspontja: nagyon kellemes ebed a csaladommal, es a legfinomabb fish and chips (a helyi rantott hus megfeleloje) az orszagban.
    Februarra erdei futast tervezek heti tobb alkalommal, nem tuleroltetve onmagam. Illetve legalabb kethetente kiszabadulni a nagyvaros fogsagabol, hogy ujra az elet napos oldalan erezhessem magam. Megyunk Nils Frahm koncertre is, aki egy nemet zongorista. Jo ez a februar, plane hogy csak negy hetes es utana itt a tavasz!

    Kedvelik 1 személy

    • Szilvia-thepurplehazeblog szerint:

      Kedves Anita! Köszönöm szépen! A soraidat olvasva jó is hogy véget ért a január! Nagyon nehéz lehetett! Időnként összejön minden egyszerre. Ezeket figyelmeztetésnek szoktam felfogni, hogy ideje lassítani vagy másképp csinálni a dolgokat. Az erdei futás jól hangzik, mindig irigylem azokat, akik örömüket lelik ebben a mozgásformában. Az utolsó téli hónapra kívánok neked sok pozitív élményt és korai tavaszt, ami Angliában valószínűleg hamarabb meg fog hozzád érkezni! 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s