Életmódváltás #2.

Az első rész után a mai epizódban a konkrét lépéseket és tapasztalatokat kezdem nektek összeszedni. Azt, hogy mi minden történet az elmúlt bő fél évben.

életmódváltás 2.jpg

Korábban már két posztot is szenteltem ennek a folyamatnak a bemutatására, megtaláljátok itt és itt. A mai egy hosszabb távú hatásokat bemutató rész lesz.

Mit hagytam el?

  • a húst, halat
  • a tejtermékek nagy részét (a tejet a reggeli kávéba még használom, de fele-fele arányba növényi tejjel, néha elcsábulok még egy-egy túró rudira)
  • a tojást
  • a napi szintű édesség evést (yess!)

A hústól egészen könnyen megváltam, voltak korábban is időszakaim, amikor egyszerűen “besokalltam” és bennem volt, hogy soha többé. Most is így voltam vele. Nem mondom, mikor itthon anyuék húst sütöttek, összeszaladt a nyálam időnként.

A tojás is könnyű volt, annyira nem szerettem soha, max.heti 1-2 darab volt a korábbi adagom. Gyakorlatilag egyszer sem kívántam meg.

A tejtermékekről volt a legnehezebb a lemondás. Nagyon szeretem a tejet és a tejes ételeket, értsd, sajt, joghurt, vaj, túró rudi, kakaó, a tejes desszertek. És persze a csokik nagy része is tartalmamaz tejet. Kivéve a magas kakaó tartalmúak. A tejet még kis mennyiségben fogyasztom. Húst, ami még volt itthon lefagyasztava, elhasználtam, de többet nem vettem.

A sok új recept is remekül tereli az ember figyelmét a hús v. más  gondolatáról. Voltak nehezebb napok, de azt mondtam magamnak, hogy mivel ez egy hosszú út kezdete, nem fogom feladni csak azért,mert az elején megcsúsztam. Így ha nagyon kínzott egy “tiltott” étel, néha engedtem, hogy ne büntetésként éljem meg az egészet.

Rengeteg új étel került be a mindennapi étrendembe: zabkása, gyümölcsök, avokádó, növényi tejek, mogyoró vaj, magok stb. Ezek önmagukban is nagyon változatossá tették a táplákozásomat, így a hiányérzet megint kevésbé volt érzékelhető.

Sokan azt hiszik, hogy csak zöldség és gyümölcs a növényi alapú étrend. Pedig nem. A vegetáriánus sem.

Leginkább a fehérje miatt aggódhat az ember, de találtam egy nagyon jó oldalt, ahová felvihetem a napi táplálékokat, beállíthatok “target”-eket, a testsúlyt és magasságot megadva pedig kiszámolja a napi energiaigényt is. A bevitt adatokból meg tudom nézni, hogy a növényi alapú táplálékokból megvan-e szükséges napi fehérje adagom. Ez nagyon jó, mert mióta figyelem, egyik nap sem volt hiány! Megvan a fehérje! pedig ezt szokták a leggyakrabban felróni. Később már ritkábban használtam az oldalt, de ha kezdő vagy és nem tudod miben mennyi hasznos anyag van, érdemes így ellenőrizni. Az oldal neve cronometer.com.

A másik a B12 vitamin, amit multivitamin formájában szedek (eddig is szedtem, tehát ez nem volt nagy kihívás).

Az édességet is meglepő módon könnyen el tudtam hagyni, talán azért, mert a bevitt sok vitamin miatt nem volt arra szüksége a szervezetemnek, hogy ebből nyerje az energiát. Másrészt sok sok édesség is tej tartalmú, így ezeket igyekezetem kerülni.

Később sajnos az édesség visszajött, ezzel továbbra is küzdök. Azt már látom, hogy az állandó kevés alvás miatti fáradtsággal és nyilván a munkahelyi stresszel is szoros összefüggésben van. Ezen kell a jövőben még sokat dolgoznom.

A másik mumus a pékáru. Sok pékáru nem tartalmaz állati eredetű összetevőt pl. leveles tészta, de ettől még baromira hizlal. Szóval akadnak csapdák.

Pozitív változások:

  • nyugodtabb vagyok
  • jobb az emésztésem (bye-bye gyomorégés!)
  • kevesebb kávét kívánok (a neszkávéról a munkahelyen teljesen leszoktam)
  • több az engeriám
  • nem függök már annyira az édességektől és úgy általában az ételektől
  • sokkal kevésbé fájnak az ízületeim, könnyebb a mozgás
  • a PMS tüneteim annyira lecsökkentek, hogy el is felejtettem, hogy hamarosan itt az ideje
  • összességében az egész testemben érzem, hogy ruganyosabb, könnyedebb vagyok, nem fáj mindenem, kevésbé vagyok fáradt
  • az intenzívebb mozgás után könnyebb a regeneráció (nem véletlen tér át egyre több sportoló is erre az életmódra)

Nehézség:

  • több tervezést igényel, mint egy hagyományos étrend (lehet csak az elején érzem így, mert még nincs kialakult rutinom, hogy mit mivel hogyan egyek)
  • az alapanyagok beszerzése kicsit több időt vehet igénybe (bár eddig is sok alapanyagot próbáltam korábban, mindig vannak új lelőhelyek)
  • a tanulási fázisban több időt tölt az ember a konyhában (nyilván ha már rutin szerűen megy a főzés ezekből az alapanyagokból, könnyebb lesz és rövidebb)
  • néha magyarázkodni kell az embereknek, mit nem eszek, de ez nem érdekel különösebben, ne azért szeressenek már, hogy mit eszek v. nem
  • mivel a vegán/növényi alapú ételek sok rostot tartalmaznak és könnyen telítenek kihívás megenni az egész adagot, majd kipukkadok néha (a gyomornak hozzá kell szokni a térfogatra nagyobb mennyiséghez)

És nem, nem drágább. Az elején lesznek költségei az embernek, ha eddig nem használt alternatív alapanyagokat, de számomra a korábbi tapasztalatok miatt nagy előny, hogy tudom mit mire, hogyan lehet használni, hol lehet jó áron beszerezni. Egy kezdő készletet érdemes kialakítani, de ezt sem kell azonnal, nem lóverseny az életmódváltás.

A fehérje, B12 és vas hiányt szokták felróni leggyakrabban a vegánoknak. Nos, ha jól állítod össze az étrendedet, akkor megvan a fehérje, B12-t könnyű pótolni multivitaminnal (itt jegyezném meg, hogy a növényi alapúval is a fele simán bevihető), a vas nálam a mumus, mert a zöld leveles zöldségeket, nyers salátákat még mindig nehezen eszem, erre figyelnem kell jobban. Találtam viszont a Dm-ben egy vegáknak és vegánoknak szánt étrendkiegészítőt, amiben van vas, B12, folsav, D-vitamin, kalcium, és szelén is. Ezért írtam az előző posztban, hogy ez egy tanulási folyamat, ez nem a “buta plázacicák diétája”, ismerni kell hozzá az egyes élelmiszerek tápanyag összetételét és felhasználásuk módját.

Alapvetően nyugodtabb lettem a hús és állati fehérje elhagyása óta. Fura érzés, nehéz megfogalmazni. A környezetemnek nem dörgöltem az orra alá, hogy milyen változtatásokat vezettem be. Ha kérdezte valaki vagy szóba került, annyit mondtam, hogy ezt és ezt nem fogyasztom egy ideje. Nem kezdtem litániákba, térítésbe, a vegán szót sem használom magamra, mert ez nem az még. Jelenleg nem tudom, hogy el tudom-e mondjuk hagyni tejesen a tejet a reggeli kávéból v. a sajtot néha napján. A “csalós” napokat a baráti összejövetelekre tartogatom főleg, így nem kell se nekik se nekem kellemetlenül érezniük magukat és elkerülhető a felesleges magyarázkodás is.

Fő célként az lebeg a szemem előtt, hogy hosszú távon egészséges maradjak, jobban érezzem magam a bőrömben. Az állatok felesleges kínzásához sem járulok már annyira hozzá, ez plusz hozadék. Nem fogok senkit sem térítgetni ebbe az irányba, ez a saját döntésem volt a közelmúltban, eddig működőképes. Élvezem is amit csinálok, nem élem meg korlátozásként vagy büntetésként, de nem is szeretnék emiatt kizáródni szociálisan semmiből. Szerencsére nyitott és elfogadó emberek vesznek körül, így nem igazán tartok attól, hogy a váltás miatt embereket vesztenék magam körül.

Ha érdekel, hogyan kezdj bele egy ilyen váltásba, ajánlom a PickUpLimes oldal és csatorna szerzőjének, Sadiának a videóját (a lány vegán dietetikus, nagyon szeretem, hogy nem erőszakos, nem térít, csak irányt mutat, amiből mindenki annyit vesz át,amennyit éppen tud.) Ami fontos, hogy ha bármilyen egészségügyi problémád van, konzultálj orvossal. Egyébként sem árt előtte egy kivizsgálás. Ez a poszt sem életmód tanácsadás, csak a saját tapasztalataim összegzése.

Jelenleg azt tudom mondani, hogy jó az irány, de még vannak javításra váró területek. Összességében elégedett vagyok, ami meg jelenleg nem működik elég jól az nagyrészt az én saját lustaságom eredménye.

Végül de nem utolsó sorban a mozgás a hastánccal bekerült a heti rutinomba, sokkal jobb lett a kondícióm, sokat formálódtam, izmosabb lettem (jó értelemben), nem voltam beteg sem. Tehát az a cél, hogy bekerüljön a rendszeres mozgás az életembe, megvalósult Emlékszem, tavaly ilyenkor mit szenvedtem a Palatinus Strand úszómedencéjében, hogy leússzak pár hosszt. Remélem hamarosan újra eljutok úszni, nagyok érdekel, hogy mennyit tudtam javítani az eredményemen. A biciklim is előkerült sok év után, a boltig már azzal megyek, így más mozgás is bekerült a repertoárba.

A szokásos poszt végi kérdésként nem azt fogom kérdezni, hogy lennétek-e vegánok vagy áttérnétek-e növényi táplálkozásra, hanem azt, hogy :

Ha egy dolgot változtatnál az életmódodban, mi lenne az? 

By: Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek!

Életmódváltás #2.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Viktoria szerint:

    Nagyon tetszett ez a poszt. Mindjárt vissza is olvasom az előzményeket, nem emlékszem, hogy azokat olvastam e korábban. Bár én nem tudom elképzelni, hogy elhagyjam az állati eredetű ételeket, tisztelek mindenkit, akinek van ekkora akaratereje. Örülök, hogy az egészségedre és a közérzetedre is jobb hatással volt, és hogy nem görcsölsz rá, ha esetleg megkívánsz és megeszel valami olyat, ami nem vegán.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s