ajánló, lifestyle

És mi van azután?-avagy mi történik akkor, amikor elkezded megvalósítani a céljaidat

Rengeteg poszt, könyv és videó szól arról, hogy mit és hogyan csinálj, ha valamilyen komolyabb célt akarsz elérni. Kaphatsz ötleteket, technikákat, motivációt, de arról már csak nagyon kevesen beszélnek, hogy mi történik azután, hogy belevágtál.

azután_

Az elmúlt években több nagyobb célt is kitűztem magam elé. Vannak már megvalósultak, vannak folyamatban lévők és vannak, amelyek még csak ötlet/terv formájában  léteznek  az életemben, de előbb vagy utóbb meg fogom valósítani ezeket.

Az úton való haladás során rengeteg élmény ért, felismerésekkel letten gazdagabb, ezeket szeretném megosztani veletek. Egy részét ti is át fogjátok élni ha hasonló útra léptek, és valószínűleg nem lesz kellemes, amikor szembe jön, de már tudjátok mi lesz az, néven tudjátok nevezni és ettől sokkal kevésbé lesz ijesztő. Másrészt megnyugtató a tudat, hogy nem vagy egyedül.

Kitűztél egy célt, lépésekre bontottad, megszerezted a szükséges erőforrásokat, megvan a motivációd, önmagadat legyőzve nekiindulsz és elkezded csinálni. Szuper! Ügyes vagy! De mi történik, miután elkezdted?

new-years-eve-1953253_1280.jpg
Nos, ez nem…. 😀

Jönnek a bukkanók.

Több helyen lehet olvasni, hogy  nem feltétlenül kell beavatni mindenkit a terveidbe. Ez jól is van így. Nem véletlenül.

Abban a pillanatban, hogy elindulsz valamilyen másik irányba, másképp kezdesz viselkedni, mint azt a környezeted megszokta.

Hirtelen nem tudnak mit kezdeni azzal, amit tapasztalnak, mert nem illik a képbe.

És ekkor jönnek a csodálkozó pillantások, kérdések az értetlenkedés. Gyakran még a legjobb barátok, közeli ismerősök is furán fognak rád nézni. Nyilván minél nagyobbat álmodtál, annál nagyobb lesz a kontraszt. Egészen egyszerűen hirtelen ráeszmélnek, hogy “hohó, hát ő nem ül a mocsárban, ő felállt, juj mi lesz velem, én még itt vagyok?” Jönnek a “mocsári szörnyek”, akik megpróbálnak visszahúzni a saját szintjükre, mert te egyszer csak képviselsz valamit, amik ők is lehetnének, de nem azok. Ők azok az emberek, akiket kellő távolságban kell tartanod magadtól. Ők azok, akik egy sikeres start után visszahúzhatnak oda, ahonnan elindultál, ha nem figyelsz eléggé.

mental-health-3350778_1280.png

Hirtelen kívülállónak fogod érezni magad. Eljön az a pont, amikor csak állsz és nézel és nem érted a világot. Te haladsz, körülötted pedig a legtöbben csak állnak vagy topognak egy helyben. Rendkívül frusztráló tud lenni. Mész és közben azt látod, hogy mások Csipkerózsika álmukat alusszák. Ne vedd magadra! Ez a változással jár. Mégis rendkívül nehéz. Mert megeshet, hogy egyedül maradsz. Egyedül pedig senki sem szeret lenni. Ezen is túl leszel, ha haladsz előre, mert előbb-utóbb találkozol olyan emberekkel, akik hozzád hasonló úton járnak, így lesz útitárs. Csak nem azokból, akik korábban körülvettek.

Nem viheted magaddal egész életedet, amikor elindulsz.

Valamennyit hátra kell hagynod. Néha az egészet. Valamit valamiért. Erős a vágy az emberben, hogy másokat is vigyen magával, abba az életbe, amit elképzelt, de egyáltalán nem biztos, hogy a többiek is szeretnének oda menni, vagy ha mennének is, nincs meg hozzá az erejük. Ez a te választásod, a te utad, neked kell végig menned rajta, nem húzhatsz magad után másokat, hogy kövessenek, ha nem tudnak vagy akarnak.

Hirtelen minden más színben fog feltűnni.

Amit korábban alapvetőnek tartottál az életedben,  más megvilágításba kerül. Átértékelődik. Lesznek dolgok, szokások, helyek, emberek, akiket a felismerés után egészen könnyen elengedsz, másokat nehezebb lesz. Egy döntés, egy úton való elindulás egy csomó mindent magával fog rántani, mint egy lavina. Ezekre a nagy omlásokra nem készítenek fel az önsegítő könyvek, a motivációs guruk, de megtörténnek. Van, hogy elég sokkolóak, máskor hosszú szenvedés után válnak láthatóvá.

Célt megvalósítani kezdetben egyáltalán nem kellemes dolog. Nehéz. Ha bárki azt ígéri könnyű lesz, gyanakodj! Áldozatokat kell hozz, le kell mondj dolgokról. Várnod kell, szenvedned kell. (Nem mindig, de elég gyakran).  Ismeritek a Fullmetal Alchemist nevű animét ?(japán animációs sorozat, egy testvérpárról szól, akik tiltott alkímiával akarják feltámasztani halott anyjukat, de súlyos árat fizetnek próbálkozásukért-hogy mit? Nézzétek meg!). Remek példája annak, hogy ahhoz hogy kapj valamit, először adnod kell. Erről sem mindig szól a fáma. Előbb neked kell befektetned. Időt, pénzt, energiát, kitartást stb. Aztán jöhet a jutalom. De az sem azonnal. Nem lesz egy pont ahol hipp-hopp egyszer csak ott áll minden, amit akartál. Ez nem olyan, mint az aratás. Vetsz, aztán időről időre learatsz egy-egy termést, gyűjtöd a képzeletbeli kosaradba, ami szép lassan megtelik.

Kicsit magamnak is írom ezt a posztot, most épp abban a stációban tartok, hogy kívülállónak érzem magam. Elindultam és roppantul frusztrál, hogy mindenki csak panaszkodik körülöttem, ahelyett, hogy tenne valamit. Eddig nem tűnt fel annyira, de most nagyon. Egyszerű példa (nyilván nincs valóság alapja): alanyunk az alacsony fizetésére panaszkodik. Péntek délután: az alany rendszeresen beül egy-egy sörre hasonszőrű társaival. Természetesen nem mondom, hogy el kellene vágni minden szociális szálat, de ha alanyunk ezt az időt mondjuk arra fordítaná, hogy a szabad péntek délutánján plusz jövedelmet hozó munkát keressen, egyből oldódna az anyagi nehézségből eredő frusztrációja és a sörre sem lenne akkora szüksége. Ja és még pénze is lehetne. Ez nyilván döntés kérdése. Itt is a valamit valamiért. Akarok valamit és teszek érte vagy panaszkodok.

Augusztusban elkezdtem egy időtervezéssel kapcsolatos tanfolyamot. A tanultak alapján sokkal jobban osztom be az időmet, haladok, nem borítanak el a teendők, tudok priorizálni, így sokkal kevésbé vagyok frusztrált, helyes döntéseket hozok, eredményesen tudok dolgozni. Rengeteg frusztrációtól kímélem meg magam. Marad erőm, nem merülök ki teljesen. Működök úgy , ahogy mindig is szerettem volna. Kis lépésekben egyre közelebb kerülök a céljaimhoz.

Ha ugyan azt csinálod, mint a többiek, ugyan ott fogsz tartani. Nagyjából sehol.

Mivel nekem nem fűződik anyagi érdekem ahhoz, hogy a motivációról beszéljek, nem adok el nektek semmit, így nem csak a szép és jó oldalát mutatom ennek a folyamatnak, mint a legtöbben teszik. Nem fognak ezek a tapasztalatok megkímélni téged sem, de talán némelyik ismerős lesz, így nem érzed majd annyira szokatlannak, talán nem fogod magad egyedülinek érzeni, így könnyebben továbblendülsz abba az irányba, ahová menni akarsz.

A következő ilyen témájú posztban arról szeretnék írni, hogy mennyi pozitív hozadéka van a tudatosabb életnek, annak ha jól motiválod magad, helyesen tűzöl ki célokat és dolgozol ezeken.

Mit gondoltok a témáról? Nálatok hogy megy a célmegvalósítás, legyen az tanulás, karrier, család vagy személyes célok? Találkoztatok már hasonló élménnyel? 

By: Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek.

4 című bejegyzés “És mi van azután?-avagy mi történik akkor, amikor elkezded megvalósítani a céljaidat” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Mostanában a személyes témájú bejegyzéseket sokkal szívesebben olvasom a beauty-nál. Egy kicsit ezt a folyamatot úgy tudom elképzelni, mint amikor a szerelmespár a film végén ellovagol a naplementébe, The End, és akkor kezdődik el igazán a kapcsolatuk. Én is így érzem magamat sokszor, sőt, tovább megyek, nekem a “panaszkodás” sokszor a folyamat része. Nekem kell néha egy jó adag, kiadom magamból az érzéseket, statikus állapot, amikor fenéken billentem önmagam, és akkor eldől, hogy na akkor most ideje felállni, és elkezdeni. Olyankor tudom, hogy rossz, mert nyilván nem megy minden simán, de mindig megnyugtat a tudat, hogy a “nem csinálok semmit és ülök a meleg pocsolyámban” komfortzónán túl Sokkal jobban érzem magam, vagy ha nem is, ilyen olyan új tapasztalatra/ismeretre tudok szert tenni a magam hasznára. Na, ezért éri meg leginkább elkezdeni valamit. Akár új suli, munka, vagy éppen egy hobbi. Valami hozadéka az életedben biztos van. Ha más nem, legalább a világszemléletem tágul egy kicsit. Egy olyan aspektusára az életnek amiről nem is gondoltam volna, hogy van. Szuper dolgok ezek.
    Várom a történet folytatását.

    UI: Említetted, az időgazdálkodás tanfolyamot, és, hogy mennyit segített neked, ugyanakkor az is megfelelő időgazdálkodási módszer szerintem, ha időt teremtesz magadnak arra, hogy elmenj pl .hastáncolni, nemcsak a szakmai továbbfejlődésre kell időt szánni, szerintem, hanem a testi -lelki harmóniára még inkább. Különben becsavarodik az ember.

    Kedvelik 1 személy

    1. 🙂 Örülök, hogy tetszett! Abszolút egyet értek, nemcsak szakmai fejlődésre kell/lehet/érdemes időt szakítani, hanem bármire, ami téged előrébb visz az életben. Személyes tapasztalataim alapján először azokat a területeket kell megpiszkálni, amivel a legnagyobb “baj” van, ami a leginkább visszahúz vagy akadályoz az előrébb jutásban, az életben. A fogszabályozás pont ilyen volt, egy nagy pszichés gát, ami le kellett romboljak. És nem bánom. A panaszkodáshoz még annyit, hogy nyilván időnként mindenkiből kibukik, ha valami sok, ezzel nincs is baj, a parttalan, sehová sem vezető panaszkodás az, amit jobb kerülni. Ami csak takaróként szolgál, hogy elfedje a valódi helyzetet.

      Kedvelés

  2. Nagyon erdekes temakor. Szerencsere mar elertem nehany kituzott oriasi celt es elvezem ezek gyumolcseit a mindennapjaimban. Ezek erosebbe, sokkal nagyobb onbizalmu emberre valtoztattak, ami altal az eletre kalandkent tekintek, nem csak taposando mokuskerekkent. Mar nyitott szemmel jarom a vilagot es latom a lehetosegeket, nemcsak almodozas az egesz.
    Ahhoz hogy meg merjuk lepni az elso lepest, nagyon elszantnak es ignoransnak kell lenni – ahogy irod, mert irto sok energiavampir vesz korul. Sosem birtam a panaszkodast, amiota pedig vannak eredmenyeim, azota kimondottan teszek ellene. Ha barki elkezd korulottem nyavajogni, azonnal felvilagositom hogy van mas aspektus is. Probald megtalalni a legjobbat, amit ebbol ki tudsz hozni.
    Talan ez az attitudom az, amitol elriadnak az emberek, de ezzel csak tukrot tartok a mocsari szorny enuknek. Tobbnyire maradnak is dagonyazni, mert nem tudok veluk mit tenni. En nem vagyok empatikus a vegtelen, onismetlodo panaszaikra; ok meg nehezen ertik ha egy beszedtemat dobok fel, amibol nem hagyom visszakanyarodni az oket ert serelmekhez.
    Abbol mi szamomra az elony, ha a panszaikat ontjak magukbol?! Tok ertekes az idom onmagam szamara, es nem akarom masok barmilyen intim (csaladi, egeszsegugyi, anyagi) ugyeit, nehezsegeit megismerni. Egyszeruen nem tartozik ram, es alig ismerik fel masok.
    Abban igazat adok, hogy neha lehet panaszkodni, mert felgyulhet belul. De csak annak, aki igazan ismer bennunket es nem terheljuk vele le.
    En megis inkabb a problema megoldasra szavazok, mert a problema altali nehezsegek azonnali feludulest okoznak es ezt a masik fel fogja leginkabb azonnal ertekelni.
    A feszultseget pedig le lehet vezetni mozgassal, barmi mas hobbival, legrosszabb esetben egy parnara harapo uvoltessel.
    Ezert szeretem a posztjaidat Szilvi, mert te egy cselekvo ember vagy! Nagyrabecsulom ezt a tulajdonsagot es oriasi motivaciot is adsz!
    Az elet tul rovid hogy elpocsekoljuk. 🙂

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s