ajánló, lifestyle

Mitől volt jó 2018. október?

Szeptemberhez képes sokkal mozgalmasabb hónapot zártam. Az őszi hidegnek még ugyan nyoma sincs, de már kopogtatnak az ünnepi kollekciók az ajtón. Hipp-hopp mindjárt vége az évnek…

mitől volt jó 18-10

A hónap elején ünnepeltem a születésnapomat. Semmi extra, csendes ünneplés folyt, inkább a táncstúdióba mentem evés-ivás helyett.

A hónap első programja a Kürtőskalács Fesztivált volt a Gesztenyés kertben. Mivel szombat munkanap volt, valamivel fel kellett dobni a napot, így munka után kolléganőmmel meglestük a választékot. Ami hatalmas volt. Csorgott a nyálam. Végül elfeleztünk egy mandulásat és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Azóta is bánom, hogy nem kóstoltam meg a liofilizált málnával megszórt változatot. Majd jövőre…!

Túlestem a szokásos fogszabályzó állításon. A mostani egy nagyon fontos lépés volt. Egy fogam elöl teljesen kiállt a sorból, az elmúlt három hónap arról szólt, hogy helyet csináljanak arra, hogy végre előrébb jöjjön. Most végre megtörtént. Végre elfér a 4 front fogam egymás mellett és nem úgy nézek ki mint egy ork. Ennek nagyon örültem, igen látványos a változás.

Jöttek a Glamour-napok, sikerült pár igazán jó dolgot vennem, ezek közül egyértelműen a Pupa Hot Flame palettája volt a legjobb vétel. Lesz róla poszt, ígérem.

pupa hot flame
Az a három alsó kristályos szín valami fantasztikus, közben kihozták mono változatban is, ha nem szeretnétek csak ezért palettát venni

Fodrászhoz is ellátogattam ismét, kezdett már nagyon zavarni a lenőtt hajam. Csak igazítást kértem, legközelebb már elég hosszú lesz, hogy talán egy új formát is vágassak belőle.

Jött a 23-i hosszú hétvége, amit már szintén vártam, ekkor tartottunk a családi közös születésnapi ünneplést (hárman is októberiek vagyunk a családból).

A munkámban most semmi különleges esemény nem történt, csak hallgatót fogadok, nyugi van és ezt kifejezetten díjazom.

Jött az utolsó hétvégéje is a hónapnak, amit nagyon kimaxoltam. Szombaton Cosmopolitan Blogger Days, amelyről olvashattátok nemrég a bejegyzésemet. Rég foglalkoztatott, hogy milyen is élőben, de nem esetem hanyatt. A másnapot sokkal jobban vártam.

IMG_20181027_113428.jpg

Eljött a tavasz óta várva várt A Nordic Symphony 2018 Stratovarius/Tarja koncert a Barba Negrában. Majd kiugrottam a bőrömből tavasszal, amikor megláttam, hogy lesz ilyen. Akkor jutott eszembe, hogy mindkét zenekart (Tarja akkor még a Nightwish énekesnője volt) 2005/2006-ban láttam utoljára az akkor még létező Petőfi Csarnokban. Mennem kell, tudtam! Ez volt az első alkalom, hogy egyedül vágtam neki heavy metal koncertnek. Mivel ismerem a zenekarokat és a közönséget, nem az a brutál vadulós egyik sem, így nagy biztonsággal vállaltam be. Jártam én már annyit ilyen bulikra, hogy tudjam mit vállalok. Szóval felöltöttem a feketét és irány. Hihetetlen jó volt az egész este. Rengetegen voltunk, majdnem teltház. Aznap is 25 fokot súrolta a hőmérséklet napközben, így bent is rettentő meleg volt. Annyira meleg volt, hogy az egy sör, amit megittam kb. fél óra alatt el is szublimált belőlem. Hű, mondom, ez húzós lesz. A Stratovariusra jó buliztam, de a végén már majd szomjan haltam. A szünet arra volt elég, hogy vegyek egy vizet (igen, itt már a víz jön, nem az újabb sör, ha nem akar rosszul lenni az ember). Tarja koncertje is hibátlan volt, a lábaim viszont már leszakadtak. Nem volt magas a cipőm sarka, de azért 4 órát állni/ugrálni benne megtette a hatását. A tömeg miatt hely sem sok volt arra, hogy mozduljak, szóval időnként szinte egy helyben álltam. Mindkét banda hozta a tőle elvárható nagyon magas színvonalat. Ennyi idő után is ugyan olyan jók, mint régen. Rendkívül feltöltött energiával. Már csak azért is mert az időm nagy részében női kollégákkal dolgozom, a blogger napon is szinte csak nők voltak, itt meg hát kb. egy ujjamra jutott 10 pasi, szóval na.

IMG_20181028_205922.jpg

Lírai szám, bátran lehet kattintani 🙂 Sorry a minőségért, de a 163 centimmel ennyi ember között gigászi küzdelem volt bármilyen felvételt is készíteni. Timo Kotipelto kiváló hangját kár lenni kihagyni. 😉

A hónap utolsó napjai az őszi szünetről szóltak, nagyrészt itthon pihentem, posztokat gyártottam, fotóztam.

A hónap filmes kattanása a Szolgálólány meséje volt, lassan be is fejezem a második évadot is. Kemény sorozat női szemmel, egyben elgondolkodtató is. A Westworld-ot már befejeztem, várom a folytatást.

Zenei téren két hónapja teljes a Powerwolf kattanásom, non-stop ez szól munkába menet és nem tudom megunni. Jönnek kétszer is Magyarországra, most novemberben és áprilisban is. Mindkét buli már hetek óta sold out. Ja és kb. a most induló turné 80%-a is teltházas már. Kicsit népszerűek…Magyar származású énekesük van, klasszikus operaénekesi képzettséggel, óriási energiákkal. Próbálok jegyet szerezni a tavaszi bulira, hátha…

Így nézett ki ez a hónap nálam. Két hónap maradt az évből, ami picit megint felrázott, hogy még kihozzam amit lehet a következő időszakból.

Tervek novemberre:

  • ha belefér az időbe a Frida Khalo kiállítás
  • megnyílt újra a Szépművészeti Múzeum
  • Nightwish koncert
  • mozi, van pár új film, ami nagyon érdekel, mint A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt (előzetes)

Nektek hogyan telt az októberi hónap? Történt valami érdekes, jártatok valami izgalmas helyen? 

By: Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s