ajánló

Yves Rocher Piros Alma limitált kiadás 2018

Egyszer volt, hol nem volt, 2015-ben egy Aranyalma kiadása a márkának, amit akkor annyira imádtam, hogy titkon mindig reméltem, újra kihozzák. Amikor megláttam az Piros almát, ujjongtam, hogy vége valami hasonló újra itt van!

IMG_20181117_140303.jpg

A Facebook szavazáson ezt csak második helyre szavaztátok, pedig szívem szerint ezzel a kollekcióval kezdtem volna.

Yves Rocher Piros Alma tusfürdő

Ragyogó ünnepi piros-arany színben pompázik a csomagolása, a termék is piros színű. A flakonból édes alma illat csap meg,  ami a zuhany alatt is érezhető. Az arany teához képest, ez nem tűnik el a vízzel való érintkezés utáni pillanatokban, ezt rendesen lehet érezni. Lemosás után is ott van még halványan az illata a bőrön. Nem szárít kifejezetten, de a testápolót ez után is érdemes bevetni. Az összetétele a szokásos Yves Rocher tusfürdőkét jellemzi, ebben is van búzavirágvíz és almából származó víz. Ez az első a próbált termékek közül, ahol van köze a termék összetevőinek a nevéhez. Más extra nincs benne, parabenmentes, lebomló csomagolással. Az illata nekem nagyon bejön, egyszerre édes és gyümölcsös, a kettő jó arányban van, az édes jelleg nem fojtja meg a gyümölcsös felét. Ajánlom. 200 ml/990 Ft, 400 ml/1490 Ft

IMG_20181117_140323.jpg

Yves Rochre Piros alma testápoló

Erre voltam a leginkább kíváncsi a sok termék közül. A flakonból ennek is tusfürdőhöz hasonló édes alma illata van. Az állaga közepesen sűrű, kicsit nehéz kinyerni a flakonból. Ez is hagy némi fehér csíkot kenés közben, mint az arany tea esetében is. A bőrre kenve először a friss, egészen valódi alma illat érezhető, az édesebb illat csak később bújik elő. Az összhatás itt sem fojtogató édesség, hanem olyan kellemes süteményes jelleg. Kevésbé intenzív az illat, mint az arany tea esetében, de így is elég jól érezhető. Pont elég szerintem. Ha ennél több lenne, már nagyon mű hatása lenne. Az összetételében glycerin, búzavirág víz, mandula olaj, shea vaj, alma víz (gyümölcslé) kapott helyet. Az illat javát itt is a mesterséges illat adja, de ebbe legalább került alma. A teásba nem értem miért nem sikerült némi teakivonat. Az ára végül is ugyan ennyi. A testápoló kevés eldolgozás után felszívódik, védőréteget alkot, közepesen hidratál. Nekem kedvenc lett, igazi ünnepi hangulatba kerülök tőle. Ha az édesebb jellegű illatokat kedvelitek, nézzétek meg. Ajándékban nagy biztonsággal adható, komfortzónában mozog az illat. 200 ml/1290 Ft

piros alma

Yves Rocher Piros Ama kézkrém

Ebből egy teljes méretű lapult abban a csomagban, amit vettem. A csomagolása ennél karácsonyibb már nem is lehetne. Játékos, csinos. A krém vizesebb állagú, fehér színű, gyorsan beszívódó. A hatása ennek is közepes a hidratálás terén. Az alma illata ennek édesebb és intenzívebb. A teásnál is ezt éreztem, hogy a kézkrém a legintenzívebb illatú mindkét kiadásban. Az alma illata hamar eltűnik és egy egyszerűbb édes illat marad csak a kézen. Ez kicsit fura, mert a teásnál ezt nem tapasztaltam. Nem rossz ez sem, el fogom örömmel használni. Ajándékba ez is jó választás, nem lehet vele mellélőni. Az összetétele hasonló a másik kiadáshoz, glycerin, búzavirág víz, makadámia olaj, shea vaj és az alma víz ebben is ott van. 75 ml/990 Ft

piros alma kézkrém és ajakápoló

Yves Rocher Édes Alma ajakápoló

Ünnepi külső, a szokásos hengeres csomagolás, az illata viszont…PEZ cukorka?! Fura, mert ez a legkevésbé almás az egész kiadásban, édeskés picit gyümölcsös valami. Könnyen siklik az ajak bőrén, vékony réteget hagy, nincs kellemetlen mellékíz, de kevéssé hidratál. Csak egy pillanatnyi gyorssegélyre elég. Őszintén szólva a márka ajakápolói eddig sem nyűgöztek le, nagyjából ugyan azt tudják, mint egy 300 Ft-os Balea a drogériából. Az összetétele minden esetre gazdagabb, makadámia olaj, shea vaj található benne. 4,8 g/690 Ft

IMG_20181117_140517.jpg

Az almás kollekció is nagyon megkapóra sikerült idén, nekem egy fokkal jobban bejön az alma illat, mint a tea, de azt is nagyon szeretem. Ebben a kiadásban lehet még kapni kézmosót, tégelyes testápolót (ez utóbbival még nagyon szemezek), radírozó hatású tusfürdőt, ajakápolót és illatgyertyát is. Ezen felül különböző ajándékcsomagokban is elérhető. Az összeset megtaláljátok itt.

Az Arany tea kollekció tesztjét itt olvashatjátok, a Vanília éjszakáról pedig itt írtam.

Hogy tetszik a márka idei ünnepi kínálata? Melyiket próbálnátok ki leginkább?

By: Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s