ajánló

Tesztelésre érkezett-Ibbeo prémium natúr kozmetikumok

Tavasz közepén érkezett hozzám egy nagyon érdekes csomag három francia natúr kozmetikummal a 7Scents jóvoltából, a mai bejegyzésben ezekről a prémium minőségű termékekről olvashattok.

IMG_20200610_190006.jpg

Az arcápolás terén szerintem sokunknak volt több-kevesebb próbálkozása a natúr kozmetikumokkal, nekem személy szerint vegyesek inkább, de ettől függetlenül mindig is örültem, ha valami természetesebb eredetű arcápolót kenhettem magamra, figyelve persze az összetételre.

Az Ibbeo Cosmetiques teljesen új márka volt számomra, sosem hallottam erről eddig, így kíváncsian vártam, hogy mit rejtenek a flakonok. Három termékről olvashattok most: gyógynövényes micellás vízről, hidratáló arckrémről és a hozzá passzoló szemkörnyék ápolóról.

Mit érdemes tudni a márkáról, honnan származnak a termékek?

Dél-Franciaországban alapított márka, 2011 óta létezik, egy vegyész házaspár hozta létre. Először családjuknak készítettek  természetes anyagokra épülő kozmetikumokat, de hamar híre ment a termékeiknek. 20 év szépségipari tapasztalattal készítik saját kozmetikumaikat.  Az összetevők alapanyagai melyeket a termékeikben felhasználnak, helyben teremnek, sőt maguk termesztik , bio minőségűek.  Kis szériás, magas minőségű bio kozmetikumok, fenntartható forrásból.

Ibbeo Cosmetiques Micellás víz

Fújós flakonba csomagolt termék, alapja a verbéna aroma víz, ezen kívül tartalmaz még mézet és keserűnarancs illóolajat. Kíméletes tisztítást ígér, a méz és verbéna tonizálnak, antibakteriális hatással bírnak. A micellás víz barna színű vattára fújva, ezt a színt a természetes növényi hatóanyagok adják, elsőre kicsit fura volt, de meg lehet szokni. Nagyon friss, tiszta verbéna illata van, amibe keveredik a narancsból is, nekem gyógynövény likőr ugrott be elsőre (csak ebben nincs alcohol). Vattával használtam, főleg reggeli arctisztításra. Pár mozdulattal le tudom vele tisztítani a bőröm, az illata felfrissít. A bőröm kissé fényes lesz tőle, de nem zavaró módon. A sok gyógynövény miatt picit tartottam, mert érzékeny a bőröm, de nem bántotta, nem tapasztaltam irritációt vagy más gondot. Hatékonyan tisztít, látható és érezhető is. A fújókás megoldás kifejezetten tetszik rajta, könnyű adagolni. A micellás vizet használók tábora két csapatra oszlik, egyikük nem mossa le vízzel, a másik felük igen. Én ez utóbbiba tartozom, de egyébként nem szükséges lemosni. Nekem valahogy még kell az a plusz művelet, de ha nem mostam le, akkor sem bántam. Első lépésnek, gyors és kíméletes lemosáshoz jó termék, amelynek aromaterápiás hatása sem elhanyagolható, a verbénás-narancsos frissesség gyorsan felébreszt. 200 ml-es a flakon, sokáig elég. Első sorban zsírosabb bőrre ajánlanám az összetétele alapján.

A második termék egy nagyobb kiszerelésű hidratáló arckrém volt a csomagban.

Ibbeo Cosmetiques Hidratáló Arckrém

A krémet első sorban zsíros és fiatal bőrre ajánlják, mindennapi használatra. A krém fő összetevői között megtalálható a Pireneusokból származó forrásvíz, lenmag gél, szilva, sárgarepce és sáfrány olajak. Antioxidánsokban gazdag, hidratál, mattít és faggyú termelés szabályozó hatású a leírás szerint.

img_20200610_190101.jpg

A krém karton dobozban érkezik, benne egy nagy, 100 ml-es fehér, pumpás flakon kupakkal. Minden részletre figyeltek, a pumpát elforgatva jobbra-balra lehet nyitni. A pumpa pont akkora mennyiséget adagol, amivel az egész arcot le lehet fedni. A krém kinyomva nem túl folyós, nem túl sűrű, pont jó állagú, fehér-kicsit sárgásba hajló színű és jellegzetes illatú, hasonlít a micellás vízre, de máshogy. A krémet elkenve vizesebbé válik a bőrön, nem cuppan be azonnal van idő elkenni mindenhol. A hidratáló hatását azonnal érezni, nem zsíros vagy nehéz a bőrön. Kis időbe telik mire beszívódik, mert elég gazdag az állaga a vizessége mellett is. Pont jó az arány a vizesség és az olajok között. Több mint egy könnyű vizes hidratáló, de nem is egy sűrű éjszakai krém. Nem lesz teljesen matt a bőr utána, viszont bársonyos tapintású igen és picit hűvös érzetű. A krémnek ahogy említettem jellegzetes, egyedi gyógynövény illata van, az aromaterápiás hatás ez esetben sem elhanyagolható. A benne lévő lenmag gél a víz után a második összetevő, fontos antioxidáns tulajdonsággal. Többféle növényi olaj is található benne, amelyek megakadályozzák a víz elvesztését a bőrből, ilyenek a szilvamag olaj, napraforgó olaj, sáfrányos szeklice olaj és a sárgarepce (ez nagyon magas omege-3 zsírsav tartalmú, jó antioxidáns hatású többek között). Tartalamaz még E-vitamint és illóolajból származó illatanyagot. (érzékeny bőrűek ez utóbbit vegyék számításba)

A krémet kipróbáltam reggeli és esti rutin részeként. Reggel a micellás víz után egyből ezt használtam, mivel sokat voltam itthon a karantén miatt, mást nem is nagyon kentem rá és teljesen jól tette a dolgát. Nem volt vízhiányom, de nagyon zsírosodni sem kezdett a bőröm. Esit rutinban is remekül működött, akkor inkább a rutin vége felé, lezárásnak használtam. A krém másik nagy előnye, hogy a méretéből eredően bátran lehet kenni nyaka és dekoltázsra is, itt kifejezetten jól jött az a tulajdonsága, hogy nemcsak vizes anyagok vannak benne, hanem olajok is, így nem száradt ki a bőröm. Arcra való natúr kozmetikumok közül ez azon kevesek közé tartozik, amelyek nem ütötték ki a bőrömet, nincs tele nehéz olajokkal, így zsíros bőrre is nyugodtan lehet kenni. Ha szeretitek a gyógynövény illatú és kivonatú arckrémeket, akkor ez egy jó alternatíva. Szerintem egyébként idősebb korosztálynak is megfelelő arckrém, ha hidratálásról van szó. A lenti képen a bal oldali az arckrém, jobb oldalon a szemkörnyék ápoló párja látható.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön az arckrém “kistesója” a szemkörnyék ápoló krém.

Ibbeo  Cosmetiques revitalizáló szem-és ajakkontúr krém

Hasonló csomagolásban érkezik, mint a krém, ez is praktikus és higiénikus flakonban található, méghozzá légmentes csomagolásban, ami a lehető leghosszabb ideig megőrzi a termék frissességét. A szemkörnyék ápoló könnyű, vizesebb állagú, mint a hidratáló krém, halvány tejeskávé színű szintén a gyógynövények kivonatától. Az illata ennek a krémnek is nagyon egyedi, a csomagoláson is olvasható rózsa és szilva közül egyik sem érződik igazán, nekem picit fás jellegű, ilyennel még nem találkoztam eddig, de nagyon kellemes. A krém pillanatok alatt felszívódik a szemkörnyék bőrén, nekem a három termék közül ez lett a favoritom. Könnyű, nem zsíros, mégis hidratál annyira, hogy simábbnak mutassa bőrt, miközben kondicionálja is a benne lévő anyagokkal. Sminkelni is lehet rá, nem ragad, tejesen beszívódik. Egy pumpálásnyi bőven elég belőle, nem irritálta a szemem környékét, az illata is visszafogottabb, mint az arckrémnek, látszik, hogy figyeltek, hogy szem köré ne legyen erős az illat.

A fő összetevője a víz után a narancsvirág víz (innen a fás jelleg-hello neroli), a lenmag kivonat ami a sorozat többi  tagjának is fontos összetevője, szilvamag olaj ebben is van, rózsa az bizony csipkebogyó gyümölcs kivonatként szerepel benne, találunk még a listában fodros metélőpetrezselmet, szelídgesztenye kivonatot (ez az szem környékén tapasztalható sötét karikák miatt került bele, jó hatással van a hajszálerekre), valódi rózsa olaj és citrusokból származó illóolaj zárják a sort. Ez is egy szépen összerakott könnyű hidratáló szem könyékére, ajakra is lehet kenni, nem keserű, nincs mellékíze-kipróbáltam. 🙂  Reggel és este is kentem és meg vagyok elégedve a hatásával, frissít, hidratál, teszi amit ígér. Ajánlom figyelmetekbe, ha natúr szemkörnyék ápolót szeretnétek magas minőségben. 30 ml-es a flakonban.

Összességében három alaposan átgondoltan összerakott terméket próbálhattam ki, érezhető, hogy magas minőséget képviselnek, nem csak találomra lettek az összetevők kiválogatva bennük, hanem olyasmiket kombinálnak, amelyek hatásosak is. Mint a legtöbb natúr termék, ezek is tartalmaznak illóolajokat, ez egyéni érzékenység kérdése, hogy mit visel el a bőrötök, döntsetek ez alapján. Akinek nincs ilyen problémája, nyugodtan kísérletezzen bármelyik termékkel a francia Ibbeo márkától, nem fog csalódni, prémium termékek francia igényességgel.

 A termékeket a 7 scents webáruházban tudjátok beszerezni, a posztban a címekre kattintva a konkrét termékekhez visz a link.

Próbáltatok natúr arcápoló termékeket? Ezekhez mit szóltok? 

By:Szilvia

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s